Liget Budapest

Új Nemzeti Galéria
Várható befejezés // 2019

Bevezető

AZ ÚJ NEMZETI GALÉRIA EGY OLYAN MODERN, KORSZERŰ, 21. SZÁZADI KÖVETELMÉNYEKNEK MEGFELELŐ, ÉPÍTÉSZETILEG KIEMELKEDŐ ÉRTÉKŰ ÉPÜLETBEN KAP ÚJ OTTHON, MELY MÉLTÓ A VÁROSLIGETHEZ ÉS AZ EGYIK LEGFONTOSABB MAGYAR KÖZGYŰJTEMÉNYI EGYÜTTESHEZ IS. AZ ÚJ NEMZETI GALÉRIA ÉPÜLETÉRE KIÍRT NEMZETKÖZI MEGHÍVÁSOS ÉPÍTÉSZETI TERVPÁLYÁZATON KÉT PÁLYAMŰVET IS ELSŐ HELYRE SOROLT A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG: A PRITZKER-DÍJAS SANAA ÉS SNØHETTA TERVÉT EGYARÁNT KIEMELKEDŐ ÉRTÉKŰNEK ÍTÉLTE A MAGYAR ÉS KÜLFÖLDI SZAKEMBEREKBŐL ÁLLÓ ZSŰRI. A KÉT NYERTES PÁLYAMŰ KÖZÜL A SAANA NYERTE EL A MEGBÍZÁST.

Videó

A koncepció

Az Új Nemzeti Galéria a magyarországi és az európai képzőművészet fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb hazai közgyűjtemény, a 19. század elejétől a jelenkorig gyűjti, őrzi és mutatja be az európai és a magyar művészettörténet emlékeit. A műtárgyakat magas szakmai színvonalon, megfelelő tudományos megalapozottsággal, nemzetközi kontextusba illesztve tárja a látogatók elé állandó és időszaki kiállításain úgy, hogy ezen belül a magyarországi folyamatok önállóan is tanulmányozhatóak legyenek. Küldetésének tekinti, hogy a kulturális örökség megőrzésén túl a „nyitott múzeum” és a „mindenki múzeuma” alapelvek szerint széles kör számára hozzáférhető legyen. Feladata, hogy nemzeti identitásteremtő helyszínné, turisztikai célponttá, illetve a tanulás, az ismeretátadás kiemelt bázisává váljon.

Az Új Nemzeti Galéria az újraegyesített Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria 1800 és 1950 közötti magyar és nemzetközi gyűjteményeit mutatja majd be. A korszak (1800-1950) európai és magyar művészetét bemutató állandó kiállításnak a tudományos kutatás és a kánon változásának megfelelően természetesen időről-időre változó kiállításnak kell lennie.

A múzeum egyben művészettörténeti tudományos kutató hely, amelyben a műtárgyakra vonatkozó alapkutatás folyik, így az intézmény a művészettörténeti és a muzeológiai módszertani megújulás bázisa is. Kutatási eredményeit kiállítások, publikációk formájában teszi a társadalom minden rétege számára hozzáférhetővé, átélhetővé és szerethetővé. Az Új Nemzeti Galéria a legújabb hazai és nemzetközi kortárs művészeti és szellemi áramlatokra is nyitott intézmény, amelyen belül a kortárs társadalmi és művészeti dialógus új, önálló műhelyeként működik a GAIA lab.

Az Új Nemzeti Galéria épületének kijelölt építési területe a Városliget Hungária körút felőli oldalán, a mai Petőfi Csarnok és külső kiszolgáló egységeinek területén, a Hermina úthoz közel helyezkedik el.

 

Képgaléria

 

Az épületről

Az Új Nemzeti Galéria épületére tavaly októberben meghirdetett nemzetközi meghívásos tervpályázatra összesen 9 érvényes pályamű érkezett, melyből a bíráló bizottság két pályaművet is első helyre sorolt: a Pritzker-díjas SANAA és szintén Pritzker-díjas Snøhetta tervét egyaránt kiemelkedő értékűnek ítélte a magyar és külföldi szakemberekből álló zsűri: mindkét első helyezett terv építészetileg kiemelt értéket képvisel, és ezek a pályaművek a gyűjteményi és a látogató szempontok alapján is világszínvonalúak.

Térkép